Bipolar
Ebben a verseskötetben ötven téma található. A szerzők mindegyiket saját stílusukban dolgozzák fel, öntik rímekbe szedett szavakba: így született meg ötven cím (összesen száz vers) erősen eltérő, végletes nézőpontokból. Marosi Katalin regényeiben és verseiben egyaránt gyakran előfordulnak a romantikus, érzelmes és szerelmes motívumok. Gabriel Wolf műveiben pedig a sötétség, az őrület és a horror. A szerzők egyfajta művészeti kihívásként úgy döntöttek, alkotói stílusukat szembeállítják egymással. Egy példa a kötet koncepciójára: "Túlvilág" című költeményében Marosi Katalin a mennyországról ír, Gabriel Wolf azonos című versében pedig a pokolról. A kiadvány címét, azaz a "Bipolar"-t az ihlette, hogy a szerzőkben felmerült, mennyire másképp lehet szemlélni pontosan ugyanazt a dolgot, hiszen minden csak hozzáállás kérdése. A bipoláris depressziónak is ez a lényege: Az abban szenvedő beteg hajlamos a dolgokat egyszer túlzottan pozitívan, reményt keltően szemlélni (túl sokat vár az adott eseménytől, aztán emiatt túl nagyot is kell csalódnia), másszor pedig ugyanazt túl sötéten, reményvesztetten és letargikusan látja (ami által képtelen a valódi boldogságra). Ez a kötet a végletes gondolkodásról szól. Arról, hogy néha milyen könnyű egyik végletből a másikba esni. Továbbá arról, hogy a szépségben is rejlik szomorúság és melankólia, de a sötétségben is megcsillanhat olyan, ami szép és magasztos. Prof. dr. Bókay Antal irodalomtörténész, pszichoanalitikus irodalomkutató előszavával!
yazar | Gabriel Wolf |
---|---|
Tarafından yayınlandı | 11 Ekim 2020 |
4 Ocak 2017 3 Ocak 2017 19,5 x 1 x 13,5 cm H. G. Wells 28 Şubat 2018 15,2 x 0,7 x 22,9 cm B M Bower F Scott Fitzgerald 15,2 x 0,6 x 22,9 cm 1 Ocak 2018 Jack London Kolektif 1 Ocak 2017 5 Ocak 2017 19,5 x 13,5 cm 1 x 13,5 x 21 cm G. A. Henty 1 x 13,5 x 19,5 cm
okumak okumak kayıt olmadan
Sürüm ayrıntıları
yazar | Gabriel Wolf Marosi Katalin |
---|---|
isbn 10 | 1716568838 |
isbn 13 | 978-1716568831 |
Yayımcı | Lulu.com |
Tarafından yayınlandı Bipolar | 11 Ekim 2020 |